Kérdezz-felelek

TISZTELT DOKTOR ÚR!ÉN IS BELÉPEK AZ ELKESEREDETTEK TÁBORÁBA!A FIAM 8 ÉS FÉL ÉVES ÉS MÉG NEM VOLT HOSSZÚ TÁVON SZOBATISZTA.3 ÉS FÉLÉVESEN KEZDETT ÉJSZAKA IS SZOBATISZTA LENNI,DE EGY MANDULAMŰTÉT MIATT VISSZAESETT,AMIT NEM JÓL VISELT LELKILEG.AZT MONDTÁK MAJD HELYRE JÖN.AZÓTA HORDTUK PSZICHOLÓGUSHOZ IS,DE Ő IS MOSTMÁR AZT MONDJA LELKI OKA NINCS!VOLTUNK ULTRAHANGON IZOTÓPON.OTT SEM TALÁLTAK SEMMIT. KIEGYENSÚLYOZOTT GYEREK.SZEDETT ANAFRAMILT IS.AZ SEM SEGITETT.PÁR NAPIG NEM PISIL BE,AZTÁN KEZDJÜK ELŐRŐL.MIT TUDNÁNK MÉG TENNI?ELMÚLIK? ELŐRE IS KÖSZÖNÖM A VÁLASZÁT SZABÓNÉ ANGELIKA
szabóné angelika

Üdvözlöm! Megértem az elkeseredését, de biztos vagyok benne, hogy van még megfelelő terápiás lehetőség, ami segíthet Önöknek! Korábbi válaszainkban sokat írtunk az éjszakai bepisilés (enuresis nocturna) okairól, a kezelés lehetőségeiről - kérem, hogy ezeket is olvassa át! A konkrét segítséghez több információra lenne szükségem: hol laknak (az elérhető vizsgálati lehetőségek, szaksegítség ajánlása miatt) , hol és milyen vizsgálatok történtek eddig, ezek eredményeinek rövid összefoglalása is szükséges. Ezen információk alapján el tudunk indulni, akár egyszerű, otthon elvégezhető megfigyelésekkel is! Kérem, hogy ezeket a válaszokat a nem nyilvános info@gyermekinkontinencia.hu e-mail címre küldje el!

Üdvözlettel,

Dr. Sándor György

Tisztelt Doktor Urak!

8 éves fiam éjszakai szobatisztasága nem alakult még ki. Van,hogy hetekig száraz marad a lepedő,aztán napokon át nem.Sokat jártunk evvel a problémával a Pécsi gyermek vesegondozóba,ahol steril vizeletet vettek rendszeresen,1-szer voltunk ultrahangon,pszihológushoz küldtek minket,de minden honnal negatív lelettel jöttünk el. Gergőt soha nem szidtuk meg ezért,nem nehezteltük, nem büntettük.

Vesegondozó minden tanácsát betartottuk.Folyadék megvonás késő délutántól,Lefekvés előtt és közvetlen előtt is pisilnia kell.Már számára is kellemetlen ez a helyzet,feszélyezi,bántja.Napközben nincs probléma.Éjszaka teljesen összepisili magát,nem kel rá fel.Gyógyszert nem kaptunk rá.

Az alarm nevü pisiriasztót alkalmaztuk 1 hónapig.Ez ügyben szeretném tanácsukat,segítségüket kérni!2 éve voltunk utoljára a vesegondozóba.Segítségüket előre is köszönöm!

Tisztelettel:Szalainé Dobos Andrea

Szalainé Dobos Andrea

Kedves Anyuka!

Az éjszakai bepisiléssel kapcsolatban az elmúlt két hónapban több kérdésre is válaszoltunk a honlapunkon. Kérem, hogy olvassa át a korábbi válaszokat melyből megismerheti az ilyenkor szokásos kivizsgálás menetét és a kezelési lehetőségeket!

Gyermeke életkora és a bepisilés okozta szégyenérzet, szorongás külön-külön önmagában elegendő ok a kezelés megkezdésére, a bepisilést meg kell szüntetni!

Lehetőségük van a gyermek-nephrológiai szakrendeléssel felvenni a kapcsolatot és megfelelő kezelést indítani vagy kérésükre szívesen segítünk, ebben az esetben a vizelési zavarokkal foglalkozó magánrendelésemen tudom Önöket fogadni! Ez utóbbi esetben kérem, hogy a válasz e-mailben jelezze ezt és felveszem Önökkel a kapcsolatot a teendők egyeztetésére!

Üdvözlettel,

Dr. Sándor György

Tisztelt cím!

Kisfiam 2 éves. A szülészetről hazaengedve az volt a zárójelentésben, hogy: a bal veséje kisebb és alárendelt (Szlovákiában élünk, nem tudom pontosan jó fordítás-e). Azóta kétszer voltunk kontrollvizsgálaton (2 hónapos korában és 8 hónapos korában), mind a kétszer az volt a jelentésben, hogy: "normális" állapot... Azt szeretném megkérdezni, hogy ez a fajta rendellenesség kinőhető-e, vagy szükség van további vizsgálatokra?

Válaszát előre is köszönöm!

Fűri Erika

Üdvözlöm!

Sajnos az Ön által leírt információ nem elegendő a szakmailag megalapozott korrekt értékeléshez! A rendszeres kontroll és az ott kapott eredmények megnyugtatónak tűnnek!

Javaslom, hogy kérjen a gondozó, ellenőrzést végző orvostól részletes konzultációra lehetőséget, ahol minden kérdését felteheti!

Üdvözlettel,

Dr. Sándor György

Tisztelt Orvosok (akármelyikük is olvassa)!

Nagyon nagy segítséget szeretnék kérni, vagy legalább néhány választ kérdéseimre, mert már nagyon kétségbe vagyok esve, még ha ez majd Önöknek bagatellnek is fog tűnni.
 Kislányom most 5 és fél éves és még mindig becsepeg neki pár csepp. Sokszor cserél egy nap bugyit emiatt.

Amikor pisilnie kell általában keresztbe összeszorított lábain ül és mi mondjuk neki, hogy: "ha kell miért nem mész el időben, miért várd meg, míg nem tudsz elmenni?"
Ez mindig is így volt. Bár voltak-vannak napok vagy néha hetek is, amikor egyáltalán nem, aztán van, hogy naponta 7x.

Isten tudja csak hányféle módszerrel próbáltuk már megoldani, hogy ne legyen ez a becsepegés. Már sajnos odáig jutottam, hogy 2 napja kiabálok vele (nyilván nem egyfolytában, de ez akkor sem jó), hogy ezt most már hagyja abba. Ez neki sem jó és nekem sem, hogy képtelen vagyok egy 5 évest szobatisztaságra nevelni és hogy ilyen rossz anya vagyok, hogy tönkreteszem ezzel lelkileg a gyerekemet.

De - tudom ez Önöknek megvetendő- annyit szégyenkezek miatta. Senki más az óvodában, családban és barátok között nincs így, én meg csak magyarázkodok, hogy eljátszotta az időt, mint anno apukája (az elmesélések szerint), de én ebben már nem hiszek. Nem tudom Ő ezt miért csinálja lelki vagy fizikai eredetű-e. És most "verem a fejem a falba", hogy erre eddig nem kerestem rá a neten. Bár én eddig azért is nem kerestem rá, mert volt hogy 2 hétig egyáltalán nem csinálta.Gondoltam, akkor csaknem szervi, mert akkor állandó lenne, vagy nem?

Az is felmerült bennem, hogy lelki eredetű, de én ennyire rossznak sem érzem a családi helyzetet, sőt. Bár a mostani két nap után már családterapeutához is bejelentkeztem, mert ezt is ki szeretném zárni.

Ő a legidősebb a három gyerekem közül és így is azt érzem, hogy ő sokkal többet kap, mivel sokkal többet követel is a másik kettőnél, bár belátom azt a 100%-ot nyújtani neki már nem tudom, amit 3 és fél évig tettem. Tisztában vagyok vele, hogy én rontottam el, de nem tudom kijavítani.

No de talán majd a terapeuta segít. Most nem is ez a kérdés, a lelki dolgok, nyilván kevésbé tartoznak Önökre.
Leírok néhány dolgot és kérem írjanak, ha úgy érzik szakember kell! Amennyiben így gondolják, segítsenek, hova mehetnék Zsámbékról (Budapesttől 20 km-re).

Emma 5 hónaposan szalmonellás lett..kórház...
Aztán olyan lett 1 évesen, mint az etiópok: nagy puffadt has. Elmentünk gasztroenterológushoz, aki megállapította kifújásos teszttel, hogy fruktózérzékeny. Egy év megvonás...eredmény 0. Felső légúti betegségek jönnek mennek. 3 évesen orrmandulaműtét, 5 évesen torokmandula műtét. Szobatisztaság pisi szempontjából 3 évesen.

Kakinál szorulások, nem kicsik. 3 és fél évesen engedte csak bilibe. Azóta is sokszor szólunk neki (2 naponta), hogy volt-e már kaki, és ha nem akkor most már kéne, és akkor ő elmegy és lesz. Ki érti ezt, valakire rászólok, hogy kakiljon és kakil? De egyre gyakrabban megy el magától, már csak ritkán szólunk neki (kb 2 hetente) 3 és fél éves korától óvoda. Sokáig bepisilt, amíg be nem szokott lélekben. A hasa puffad.

És hát ez az idegtépő csepegés.
Most megyünk gasztroenterológiai kivizsgálásra a haspuffadás miatt.
Családterapeutához, hátha lelki a bepisilés. Vagy, hogy segítsen min kellene változtatnunk.
 És írok Önöknek, hátha szervi.
 Akármi is, de ez nem mehet tovább.

Ezek után lehet hipochondernek tűnök, de szerintem ez akkor sem normális, mint ahogy az sem, hogy már ilyen kiborulást eredményez ez nálam. Bár úgy tűnik ezeken ő lelkileg gyorsan túlteszi magát. De mi van ha nem? A végére kell járnom, kérem írják le véleményüket.
 

Még az is fontos, hogy éjszakánként nem pisil be, de az utóbbi pár hétben 2-3x is kimegy pisilni, és van hogy akkor is becsepeg. Nagyon keveset iszik.

Köszönettel:

anonimus

Kedves Anyuka!

Ami a legfontosabb: ez számunkra egyáltalán nem "bagatell", hiszen pontosan az ilyen vizelet tartási és ürítési zavarokkal foglalkozunk! Ne szégyenkezzen, nincs miért! Őszintén szólva azt gondolom, hogy ne feltétlenül vegye biztosra, hogy a környezetében senkinek nincs ilyen problémája!

A diszfunkcionális vizelés -és gyermekének csaknem biztosan ez okozza a tüneteit- számos megjelenési formája van, változó súlyossággal, az előfordulási gyakorisága pedig elérheti a 6-8 százalékot a gyermekek között! Egyáltalán nem könnyű felismerni, sokszor nem jellegzetesek a tünetek!

A betegség kialakulása gyakran kezdődik a vizeletürítés halogatásával: "eljátsza az időt" a gyermek. Ezzel megszakítja a hólyag telődés-kiürülés élattani körét és a húgyhólyag túlműködését, erőlködését válthatja ki. Ennek jele lehet a sokszor erős, alig visszatartható inger, a védekező reakciók, a lábak szorítása stb. Miután leküzdötte az erős ingert a gyermek sokszor nem tud pisilni, hiszen a hólyag nincs tele, "csak" egy erős inger, egy erőlködés okozza a kellemetlenséget! Ami ebből az erős vizelet visszatartásból megmarad, az a záróizomzat (medencefenék izomzat) túlműködése - ez nem engedi zavartalanul kiürülni a vizeletet és gyakran okoz székrekedést is!

Kérem, hogy olvassa el a honlapunkon a vonatkozó részt a diszfunkcionális vizelésről, ott teljes egészében, részleteiben láthatja a folyamatot !

A székrekedés lehet kísérőtünet és egyben rontja is a tüneteket. A diszfunkcionális vizelés kiváltó oka sokszor ismeretlen, ahogy a hajlam is nehezen határozható meg, ismerhető fel. A jellegzetes tünetek alapján lehet vizsgálatokat kezdeni.

Az alacsony folyadékbevitel jellemző, igazi önkéntelen védekezés - ha keveset iszik, ritkábban telik meg a hólyag - ritkábbak a kellemetlen tünetek! Gyermeke tünetei az ún. sürgető (urge) vizelési késztetések, melyet valószínűleg a kicsi hólyagkapacitás okoz és ezek együtt vezetnek az ún. urge inkontinenciához.

Lelki okok lehetnek a háttérben, de gyakoribbak következményként, amit a vizelet becsepegés okozta szégyen és a gyermekre, szülőkre, családra nehezedő nyomás okoz!

Nem véletlen, hogy a Vizelési Tréning Programban is dolgoznak velünk pszichológus kollégák! Érdemes elindulni ezen az úton, de a legfontosabb a gyermek nephrológiai-urológiai kivizsgálás elindítása.

Háziorvosukat kérjék meg, hogy végezzen rutin vizeletvizsgálatot és küldjön mintát bakteriológiai tenyésztésre! Ezzel egyidőben egyeztessenek időpontot a STE I. Gyermekklinika (Bókay u.) Inkontinencia-enuresis szakrendelésére Kelen Kata doktornőhöz (az elérhetőségekhez kattintson a névre)!

Hasi ultrahangot, vizelet áramlás mérést és urodinámiás vizsgálatot (hólyagnyomásmérés) fognak végezni, ez alapján lehet a kezelést megtervezni. A vizsgálatok eredménye alapján elképzelhető, hogy a Vizelési Tréning Programban fogunk tudni segíteni Önöknek! Ha elakadnak kérem, hogy jelentkezzen és segítünk! Ha maradt még kérdése írjon nyugodtan!

Üdvözlettel,

Dr. Sándor György