Kérdezz-felelek

5 és fél éves a kisfiam, kiskorától fogva minden éjszaka bepisil még most is. A nappali pisiléssel nincs gond. A vizelet és vér eredményével minden rendben van. Mi lehet a gond, hogyan tudnánk neki segíteni ebben, mert már őt is zavarja ez. 3 gyerek közül a ő a középső a másik kettővel nincs ilyen gond. Kérem segítsenek mit tehetnénk. Válaszukat előre is köszönjük.
anonimus

Tisztelt Szülő!

Ebben az életkorban, fiúknál az éjszakai bepisilés nem ritka. Az esetek nagy részében egy késői érési folyamat eredménye, jó esetben magától megoldódik. Mivel az Ön gyermekénél is tisztán éjszakai panaszok észlelhetőek nagy valószínűséggel szervi eltérés nincs a háttérben. Említette, hogy a vér és vizelet vizsgálatok mindig negatívak voltak, ami szintén arra utal, hogy nem szervi eltérés az ok. Javaslom, hogy vese és húgyhólyag UH vizsgálatot kérjelek, hogy a panaszok hátterében esetleg kimutatható anatómiai eltérés nincs-e. Amennyiben ez a vizsgálat is negatív lesz, további vizsgálatok vagy kezelés jelenleg nem indokolt, várakozást javaslok. Ha a panaszok 1-2 éven belül nem múlnának, akkor a területileg illetékes vesegondozóban kivizsgálás javasolt.

Dr. Oberritter Zsolt PhD
már tiz éve fáj a derekam ha egy darabig ülök már fel kel áljak éjszaka viszont szinte oránként fent vagyok mert nem tudok aludni mert ugy érzem szét szakad a derekam ettöl afájdalomtol viszont legaláb kétszer pisilnem kel menni mikor lábra állok alig tudok lépni annyira fájnak a lábaim .egyre rosszabnak érzem vltam már fizioterápián gyogytornán de semmit sem használt már a gyogyszer sem amit az ideggyogyász felirt meloxikám zentivát szedtem egy ideig kérném szépen önöket hogy tiszteljenek meg válaszukkal köszönettel mária
Treitz Mária

Üdvözlöm! Csapatunk gyermekkori vizelési zavarokkal foglalkozik, szakembereink is a gyermekgyógyászat különböző területein tevékenykednek, így sajnos nem tudunk megnyugtató választ adni! Kérem, hogy keresse fel a cseppmentes.hu honlapot, ahol a témában jártas urológus szakorvosok elérhetőségét találhatja meg, akik minden bizonnyal segíteni tudnak a kellemetlen tünetek megszüntetésében!

Üdvözlettel,

Dr. Sándor György
Tisztelt Doktor Urak! 16 és 11 éves lányaim nevetés közben sokszor bepisilnek. Nem tudják ilyenkor visszatartani, olyan erős az inger. Nem tudom kell-e őket gyermek urológushoz , vagy gyermek nőgyógyászhoz vinnem? Valószínű hogy ezt örökölhették tőlem, én is ilyen voltam gyermekkoromban. A gyerekek születése óta pedig ugrálásra, köhögésre, tüsszentésre vizeletcsepegésem van. Az én édesanyám is ilyen, úgyhogy megvan a családi halmozódás. Önöknek mi a véleménye? Forduljunk orvoshoz, vagy próbáljuk meg a Kriston intim tornát ?(lakhelyünkön van rá lehetőség) Köszönettel várom válaszukat! T. A.
tanácstalan anya

Üdvözlöm! A leírt tünetek az ún. stressz-inkontinenciának (hasprés, hasi nyomás fokozódására bekövetkező vizeletvesztés) felelnek meg. Hölgyek esetében általában szülést követően a záróizomzat meggyengülése az ok. Javaslom, hogy mindenképp keressen fel urológus szakorvost. A későbbiekben a speciális medencefenék torna hasznos lehet, de előbb a vizsgálat szükséges! Gyermekei esetében más a helyzet, mivel a stressz inkontinencia gyermekkorban gyakorlatilag nem fordul elő. A hólyagműködés felmérése szükséges, mivel magas nyomáson működő (túlműködő, overactive) hólyag lehet a háttérben! Ha minden egyéb ok kizárható, akkor gyermekkorban az ún. giggle-inkontinencia lehet a diagnózis, a gyógyításban itt is kiemelt szerepe ven a megfelelő medencefenék tornának! Urológus szakorvos (felnőtt) kereséséhez és az inkontinenciával kapcsolatos egyéb tudnivalók miatt kérem keress fel a cseppmentes.hu weboldalt! Gyermekei vizsgálataival kapcsolatban szívesen segítünk, kérem, hogy ehhez az info@gyermekinkontinencia.hu e-mail címre küldjön üzenetet, a lakhelyük alapján tudunk a továbblépéshez szükséges útmutatást adni!

Üdvözlettel,

Dr. Sándor György
Tisztelt Cím! Tanácsukat, segítségüket szeretném kérni. A kisfiam augusztusba lesz 4 éves 2,5 éves kora óta nappal szobatiszta. 3 hónappal ezelőttig a déli alvásnál se voltak problémák, csak ritkán fordult elő, hogy bepisilt. KB 3 hónapja a déli alvásnál is 7 napból legalább 5 nap bepisil. Ez év tavaszától éjjelre se teszek rá pelenkát, de mintden éjjel bepisil. Kérdezném, hogy ez normális dolog még és ha nem hová tudunk segítségért fordulni? Előre is köszönöm segítségüket! Köszönettel: Ujházyné Kónya Andrea
Ujházyné Kónya Andrea

Üdvözlöm! Ebben az életkorban az éjszakai bepisilés még nem feltétlenül kóros, bár egyértelműen kellemetlen probléma! Korábbi válaszainkban már több alkalommal írtunk a hólyagkontroll, a szoba- és ágytisztaság kialakulásának "menetéről", kérem, hogy további információért olvassa át ezeket! Mivel a már elért szoba és délutáni ágytisztaság változott meg a gyermekénél javaslom, hogy első lépésként házi gyermekorvosukat keressék fel, aki vizeletvizsgálatot (rutin ellenőrzés és bakteriológiai tenyésztés) fog végezni! Fontos kizárni esetleges vizeletfertőzést a háttérben! A vizsgálatok után (ha szükséges) a területileg illetékes gyermek-nephrológiai szakrendelés fog segíteni Önöknek!

Üdvözlettel,

Dr. Sándor György